Elkészült az első hortobágyi gyógyfüves sajt!

Múlt héten, csütörtökön elkészítettem az első kísérleti gyógyfüves sajtot. Ezt a kísérletet megelőzte a sajt-tészta kiválasztása. A cél egy nagy lyukú érlelt tehénsajt volt, amiben szépen mutatnak a gyógynövények szemcséi. A gyógynövényeket morzsolt vagy darált formában lehet a sajtba tenni, így nem lesz zavaró a sajt fogyasztásakor.

Érdekes, hogy egy gyógytea készítésekor - mondjuk - egy filter áztatása során a nagy hő hatására hatóanyagok bomlanak le, továbbá az áztatás sem lehet tökéletes abban az értelemben, hogy nem tud száz százalékosan kiázni minden kívánatos összetevő. A sajtban ezzel szemben a teljes "filter" anyaga benne van! Az is, ami a sajt érése során "kiázik" és maga a növényi szemcse is, amit megeszünk. Tehát a gyógyhatás teljesebben érvényesülhet a sajtban, mint egy teában.

A sajtba ezen első kísérlet során a következő gyógyhatású növények kerültek, melyek mind teremnek a hortobágyi pusztán: csipkebogyó húsa, orvosi ziliz, nagy csalán, zsurlófű, kamillavirág, bodzavirág.

A megfelelő préselés után a sajt sófürdőbe került, ami után Kb. két hónapos érlelés vár még rá ...

Megjelent: 05 április 2016

Közelgő események

Események nem találhatóak